A sztori ott kezdődik, hogy szeptember 15.-én rendeltünk Anyunak egy új tabletet Kínából. Aliexpress. Újból átélhettem azt az agyzsibbasztó érzést, hogy egy hatalmas, működő globális rendszerben él az ember, már ha nem magyarnak születik.
A csomagot nyomon lehetett követni, hogy merre jár, egészen egy hónappal ezelőttig, amikor megérkezett Ferihegyre. Onnantól homály. Aztán napokkal később jött egy levél, hogy vámügyintézés alá került a csomag, küldjek meg mindenféle adatokat. A levélhez mellékeltek egy e-mail címet és egy útmutatást, hogy mit csináljak pontosan. Ennek a végén megint volt egy e-mail cím, egy másik.
Ezen én már nem csodálkoztam, minden iratot mindkettőre elküldtem. Az egyik el is kezdte feldolgozni, van egy jópofa pluginom, a Mailtrack, amivel elég pontosan látom mi történik az e-maillel. Szóval megkapták, aztán napokig rá sem néztek, aztán rengetegszer megnyitották majd csend. Tegnapig, amikor jött egy értesítés, hogy csomag vár a Postán, vigyek közel 10 000 forintot is.
Így aztán reggel elcaplattam a Postára, és az utamat a fenti bélyegzőn látható 18-as ablakhoz vettem. Volt előttem 8 boldogtalan, akikből kettőt át is irányítottak, hogy ők aztán tuti rossz helyen vannak. Egyikük igyekezett szelíden elmondani, hogy ő tényleg nemzetközi küldeményt vesz át, szóval itt a helye. Elutasító válasz után rezignáltan csak annyit mondott, hogy hamarosan találkozunk. (Igaza lett, egyébként, olyan 30 perccel később, tanú vagyok rá.)
Így aztán érthető, hogy kissé aggódva lobogtattam az értesítőt, nem alaptalanul. Ahogy ránézett a postai alkalmazott, helyből jelezte, hogy rossz helyen járok, hiszen – mutatott rá – ez egy vámolt, tehát fizetős csomag, legyek szíves fáradjak a másik teremben az utcám betűjelének megfelelő ablakhoz. Én felhívtam az Ő kedves figyelmét, hogy a cetlimen az Ő ablaka van feltüntetve, illetve belépéskor egy fél ember magas tábla tájékoztatott arról, hogy nemzetközi küldeményemmel mindenképp balra tartsak (összhangban a cetlivel), de semmiképpen ne jobbra. Oda belföldi levélküldemények ügyében fáradjak, mint T. Ügyfél. Elmondtam azt is, hogy szerintem ez galád megvezetése a T. Ügyfeleknek, de ő csak annyit mondott, hogy sajnálja és kéri a következőt.
Így átfáradtam a másik terembe és ott húztam egy sorszámot (lakcímem utcájának kezdőbetűjével megegyező gomb), majd sorban álltam. Tíz különböző kedélyállapotú ember várt előttem, köztük az a srác is, aki hasonlóképpen járt, mint én. Vártunk, várogattunk. Közben a postások igyekeztek úrrá lenni a káoszon, legalábbis úgy tűnt, mert ha kaptak egy cetlit, akkor fejvesztett futkosásába fogtak, hogy a hozzá tartozó leveleket megtalálják. Elismeréssel figyeltem őket, mert ennyi gyaloglással ez már-már sportnak volt tekinthető.
Végül sorra kerültem, közben kiolvastam a fél Index.hu címoldalt, szóval hasznosan töltöttem a reggelmet. Átadtam az értesítő cetlimet a néninek és amíg olvasgatta gondoltam, hogy ellátom pár kéretlen jótanáccsal a megtevésztés és a feliratok témakörében. Úgy tűnt süket szegény.
Aztán eltűnt és 5-8 percig fájón nélkülöznöm kellett biztató társaságát. Mikor megjelent megértettem miért csaptak le a vámon a csomagra. Egy tablet, főleg amit extra vékonyként reklámoztak meglepően hatalmas csomagolást kapott:
A néni kérte a személyimet, felhívtam a figyelmét, hogy bár a cetlin Őry András szerepel, ám sajnos engem jobbágy őseim után csak a szimpla i betűs Őri illet meg, de ne aggódjon azért ugyanaz vagyok. (Hozzátehettem volna, hogy belsőm igazi nemesi lelket takar, de úgy láttam nem érdekli a genealógiám.) Annyit válaszolt, hogy 9840 forintot kér.
Akkor láttam meg először, hogy ő is ember és nem egy süket android, amikor meglátta a 20000 forintos bankjegyet. Közölte, hogy ugye viccelek és nem fizetnék-e kártyával. Eddigre a kapcsolatunk olyan mélységekbe süllyedt, hogy elhatároztam most én leszek a szopott fasz jobbik oldalán és közöltem, hogy nem.
Nem örült, eltűnt egy kis időre és felváltotta a pénzt, de már nem szeretett engem többé. A neheztelése súlyos ködként ülte meg a posta termeit. Ha csak az eredményt nézzük, akkor természetesen egy szavam sem lehet: a csomagot átvettem. Na de tudjuk, nem a megérkezés, az út a lényeg.
The post Az a kibaszott posta appeared first on Őri András.
