via WordPress http://ift.tt/2qaQYFj
Nahát, megint eltelt egy év. Pár év múlva ezt már ijedtebb felhanggal fogom mondani. Mondjuk azért már idén is elgondolkodtam azon, hogy aszunk kettőt-hármat, aztán nem harminc, hanem negyven.
Negyven.
Mindenesetre most még harminchét. Úgy alapvetően egyébként a harminchét nem különbözik semmiben a harminchattól vagy a harmincöttől, de egy világ választja el a harmincnégytől és a harminc, a huszonról ne is beszéljünk, egy másik galaxis.
Az elmúlt évek izgalmai után egy kis átmeneti éven vagyok túl, majdnem napra pontosan egy éve váltottam munkahelyet, ami kezdetben kicsit megviselt (jó sokat nyafogtam), de mostanra életem egyik legjobb döntésének tartom. Nem jött be 100%-ban amit reméltem tőle, de izgalmas munkáim vannak, sokat tudok tanulni, fejlődni és kedvelem a kollégáimat. Sok bajom volt tavaly azzal, hogy nem csak nem becsülnek meg a munkámban, de meg sem fizetnek. Nem mondom, hogy most dúskálok a fizetésemben, de egyértelműen jobb a helyzet ilyen téren is.
A munkahelynek köszönhetően kisit kiszakadtam a XI. kerületi mókuskerékből, amibe 5-6 éven keresztül tapostam. Sokat sétálok, nagyokat, keresztül a Dunán, a belvároson. Sokkal jobban benne élek a városban, mint korábban. Persze vannak új ismerősök is, más emberek, mint a régiek. A régi kollégáimmal is tartom a kapcsolatot, eljárunk havonta-két havonta sörözni, vacsorázni.
A szűk család élete is jól megváltozott. Zsófi is dolgozik, a gyerekek bölcsiben és oviban. Nagyon feszes napirend szerint élünk, csak így tudjuk egyben tartani magunkat. Sokszor sajnálom is ezt, jó lenne egy kicsit lazábban, de egyelőre nem megy máshogy. Lehet, hogy ebben mi vagyunk a gyengék, nem tudom.
Cili igazi nagylány kezd lenni, barátokkal, szerelmekkel, új ismerősöket hoz nekünk. Dávid még kisfiú és előszeretettel hangoztatja is ezt. Mindketten nagyon cukik, imádom őket. Cili függetlenebb, tüskésebb természet, Dávid lojálisabb és simulékonyabb. Még.
Úgy érzem kinyílt nekem a világ. Látok célokat, amik elérhetővé váltak, igaz azt is be kellett látnom, hogy amit eddig is mindig hiányoltam: a saját kreatív energiáim és projektjeimre az időt az sosem lesz meg. Majd talán ha a gyerekek már önállóak én meg nyugdíjas leszek. De akkor meg remélem jönnek az unokák és nem hagynak majd békén. :)
A legjobb változás ebben az évben az volt, hogy újra elkezdtünk utazni. Nyáron még szülői segítséggel voltunk Horvátországban, de idén már saját zsebből utazunk, így voltunk Győrben is. Szeretnék ősszel-télen egy Bécset vagy Grazot, februárban talán egy velencei karnevált. De szép lenne. A legjobb az, hogy igazából lehet, csak kicsit kell érte dolgozni és működik.
A húszas éveimben azt gondoltam, hogy mire harmincöt leszek elkerülhetetlenül elér egy tisztességes középszer. Vágytam is rá. Hát úgy tűnik csúszik pár évet a dolog, de a kapujában vagyok. Örülök neki.
The post 37 appeared first on Őri András.
